Ügyfélbarátabb közigazgatás

Dr. Répássy Róbert volt Erdős Norbert vendége

Erdős Norbert országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott meghívására dr. Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár látogatást tett Békés megyében, a megyei kormányhivatalban. Az államtitkár a megyei kormányhivatalban vezetőkkel folytatott szakmai egyeztetést. 

 

Dr. Répássy Róbert az ?ingyenesség, gyorsaság és hatékonyság? hármas jelszavát hangsúlyozta a közigazgatásban, kiemelve  az ügyfélbarát ügyintézés fontosságát. Megtudtuk tőle, hogy a közigazgatási tárca benyújtotta a parlamentnek azt a törvénymódosító csomagot, amely számos ponton tovább egyszerűsíti az ügyfelek mindennapi ügyintézését a kormányhivatalok működésének tapasztalatai alapján, valamint segíti a bűncselekmények áldozatait is avval, hogy az okmányok pótlásának költségeit a jövőben az állam átvállalja.

 ? A fővárosi és megyei kormányhivatalok igazságügyi szolgálatainál tett bejelentés után,  a bűncselekmények áldozatai ingyenesen juthatnak új személyi okmányokhoz a jövőben ? mondta az államtitkár. ? A jelenlegi gyakorlat szerint a személyi okmányok pótlása az állampolgárt terheli, aki egyébként is bűncselekmény áldozata, s csak kivételes esetben engedélyezik a költségmentességet.  Annak érdekében, hogy a bűncselekmény áldozatait ne terheljék még további kötelezettségek, a törvényjavaslat szerint a bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés következtében elveszett vagy megsemmisült személyazonosító igazolványt, illetve lakcímet igazoló hatósági igazolványt illetékmentesen lehet pótolni, hogy az áldozatot ne terheljék további kötelezettségek. A pótolt okmányt az eltulajdonított okmány érvényességi idejével és annak megegyező adattartalmával állítják ki.

 ? Van egy tervezet, amely az elektronikus anyakönyvi nyilvántartási rendszer funkcióit hozzáigazítja a modern és szolgáltató közigazgatás követelményéhez, teljes mértékben összhangot teremt az információs önrendelkezési jog védelmével összefüggő alapjogi követelményekkel, valamint elősegíti a rendszer még hatékonyabb alkalmazhatóságát ? fűzte hozzá Erdős Norbert kormánymegbízott. ? Ezért több, az elektronikus anyakönyvi rendszer informatikai hátterének kialakítása során felmerült szabályt pontosít.  A benyújtott javaslat módosítja az ingatlan-nyilvántartási törvényt is, így a jövőben a kormányablakban lehetővé válik a hiteles tulajdoni-lap másolat és térképmásolat kiadása.

 A kormány célkitűzései között kiemelt célként jelent meg a Jó Állam létrehozása. Az ügyfelek szempontjából továbbra is elsődleges cél az ügyintézés menetének egyszerűsítése, a kormányablakban elérhető szolgáltatások folyamatos bővítése, a közigazgatásba vetett bizalom helyreállítása és az ügyfélbarát közigazgatás alapelvének széleskörű, élethelyzetekhez igazított alkalmazása. 

 

 

A személyes adatok kezelésével összefüggő tevékenységeinket az új Európai Uniós általános adatvédelmi rendeletben (GDPR: General Data Protection Regulation) kötelezően előírt és alkalmazandó szabályok tekintetében felülvizsgáltuk és elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy az abban, valamint a hazai hatályos jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfelelően végezzük.

Az adatvédelmi dokumentumok a dokumentumtárban található.

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató