Vérvétel már az Egészségügyi Centrumban is

Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata  2010-ben sikeres pályázatot valósított meg amelynek eredményeként a régi Orvosi Rendelő és az Egészségház összeépítésre és felújításra került. Ennek köszönhetően jött létre az Egészségügyi Centrum. A pályázat közvetlenül  az épületet érintette, de a munkakörnyezet és munkafeltételek korszerű kialakításával segítette az egészségügyben dolgozók munkáját is.

2014. januárjában a Képviselő-testület tájékozódott az Egészségügyi Centrumban zajló munkáról. Ennek köszönhetően a háziorvosok és a védőnő egyeztetett az önkormányzattal.  A lakosság körében nem volt teljesen tisztázott a háziorvosok rendelési ideje és egyéb más kérdések is felmerültek. A háziorvosok elmondták, hogy a rendelési idő délelőtt 8 órától 12 óráig , majd 16 órától 17 óráig tart. A délelőtti időszakban az Egészségügyi Centrumban, délután pedig mindenki a saját magánrendelőjében fogadja a betegeket. Az ellátás délelőtt is és délután is díjtalan.

Déltől 16 óráig a fekvő betegek ellátása folyik.

Az egyeztetésnek és a közös munkának gyümölcseként felvetődött, hogy esetleg lehetőség lenne a vérvétel gördülékenyebb megoldására. Így a Képviselő-testület kérésére megtörténtek az egyeztetések a gyulai kórházzal. Végül a tegnapi Képviselő-tetsületi ülésen megszületett a döntés. Akinek vérvizsgálatra van szüksége, annak most már nem kell Gyulára utaznia és sorban állnia. Minden héten egy alkalommal, orvosi beutaló ellenében itt helyben az Egészségügyi Centrumban is leveszik a vért és azt az önkormányzat beviteti Gyulára. A vérvételt Gyebnárné Avramucz Hajnalka végzi minden szerdán reggel 6 és 8 óra közt. Aki bélyeggel ellátott megcímzett borítékot is mellékel, annak az eredményt Gyuláról postai úton kiküldik. Megcímzett boríték hiányában az eredmény megléte utáni  szerdán tudják majd, az újabb szállítás alkalmával Kétegyházára hozni az eredményét.

Ennek a szolgáltatásnak az összes költségét az önkormányzat magára vállalta. A közös munka és a tenni akarás ismét gyümölcsöző lett, így egy újabb szolgáltatással sikerült bővíteni az Egészségügyi Centrum kínálta lehetőségeket a lakosság kényelme és egészségének biztosítása érdekében.

A személyes adatok kezelésével összefüggő tevékenységeinket az új Európai Uniós általános adatvédelmi rendeletben (GDPR: General Data Protection Regulation) kötelezően előírt és alkalmazandó szabályok tekintetében felülvizsgáltuk és elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy az abban, valamint a hazai hatályos jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfelelően végezzük.

Az adatvédelmi dokumentumok a dokumentumtárban található.

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek nekünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk. Adatkezelési tájékoztató